Történetünk

Kórusunk elődje a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Vegyeskaraként 1963-ban alakult. Dr. Kovács Gábor főiskolai docens vezetésével 1998 óta működik.

Az ARGENTEUS nevet 2010-ben vette fel. A kórus tagjai korábban az Ének-zene tanszék mindig aktuális hallgatói voltak, de sokan visszajártak tanulmányaik befejezése után is.

2018 szeptemberétől kórusunk Argenteus Hangműhelyként folytatja tovább munkáját. Tagjaink között vannak korábbi tagok és új, lelkes énekesek is, kapuink pedig mindig nyitottak a válallkozó szellemű jelölteknek.

 

Együttesünk rendszeres közreműködője Szeged koncertéletének (Vántus István Kortárszenei Napok, Éneklő Ifjúság, Egyházzenei Hetek, Bartók, Kodály, Verdi-évfordulók ünnepi hangversenyei).

 

Hazai rendszeres koncerttevékenysége mellett kórusunk sikerrel vendégszerepelt Olaszországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Finnországban, Romániában, Szerbiában és Macedóniában.

 

2012-ben I. díjat nyertünk az ohridi (Macedónia) nemzetközi kórusversenyen, majd Arany Diplomával 2. díjat és a Kodály Intézet különdíját a Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen.

 

2013-ban a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny kategóriagyőztesei voltunk.

 

2014-ben a budapesti Vándor-kórusverseny Szakmai Kategóriájában Arany Diplomával III. helyezettek lettünk.

 

2015-ben megnyertük az Ohridi Nemzetközi Kórusversenyt és Kovács Gábor a legjobb karnagynak járó különdíjat is elnyerte. A kórus eddig 17 kortárs magyar kórusmű ősbemutatóját énekelte.

 

2016-ban az ARGENTEUS a Szegedi Szabadtéri Játékok operabemutatóján Wagner: A bolygó hollandi című operájában szerepelt.

2017 óta együttesünk vendége a Budapesten megrendezett Kórusok Éjszakája eseménysorozatnak is.

Karnagyunk

Dr. habil. Kovács Gábor 1990-ben szerezte karvezetői diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Tanulmányait Londonban a Guildhall School of Music & Drama, majd a belfasti Queen‘s University hallgatójaként folytatta, ahol PhD doktori fokozatát 2006-ban szerezte meg.

 

Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar docense és a Partiumi Keresztény Egyetem tanára, valamint az ARGENTEUS vegyeskar,az Al Fresco Régizene Együttes és a szintén nemzetközi díjnyertes “... canticum novum” kamarakórus vezetője.

@ Argenteus Hangműhely 2018

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now